Victor Vasarely és a demokratikus művészet

A nyugati világ történetének nagy részében a festmények egyediek, mozdulatlanok és örökkévalók voltak. A vallás, a monarchia, az euklidészi geometria és a tiszta ész legjobban az örökkévaló, autonóm és tökéletes művekben tükröződött, melyek hűen ábrázolták a tökéletes értékrendeket és gondolkodásmódokat. A közembernek, aki legtöbbször még a saját életével sem rendelkezhetett, még véletlenül sem kérték ki a véleményét a perspektivikus ábrázolás kérdéseiben, sem a következő uralkodó személyét illetően, és semmilyen formában nem vett részt a művészi alkotófolyamatban. A festmény egyedi volt és változatlan, áradó fényben vagy félhomályban kiállítva, hogy a csodájára járjanak, de nézőitől teljesen függetlenül. A művészt lehetetlen volt összetéveszteni a kézművessel vagy a tudóssal. Alkotásaik már önmagukban teljes művek voltak, de a közönség esetleges.

   

A történelem máig tisztázatlan pillanatában azonban minden stabilitás szertefoszlott. A régmúlt bűntettei ma már csupán jogi aktusok. Azzal a könnyedséggel, ahogy az ember TV csatornát vált, az emberek már választhattak maguknak herceget, társat, istent, szakmát, nevet és nemet, életük során többször is, ha úgy akarták. Az egyértelmű és vitathatatlan szabályokból felépülő rendezett világ egyszer s mindenkorra véget ért. Az új világ új művészetre volt éhes. És egy zseniális magyar az elsők között volt az új művészet életre hívásában.

      

Victor Vasarely 1906-ban született Pécsett. Három évig az ELTE orvostan hallgatója, azonban 1927-ben otthagyja az egyetemet, hogy minden idejét a művészetnek szentelhesse. 1930-ban véglegesen Párizsba költözik.

   

1954-től születnek meg grandiózus művei. Ehhez először el kellett bontania a tudomány, a szobrászat és a kézművesség között húzódó falakat, és csökkenteni az alkotó és a közönség között kialakult távolságot. Egyszerű geometrikus formák alapján olyan képeket alkotott, melyek reprodukálása nem okozott problémát.

Optikai festészetének gyümölcsei felvetik a kérdést mindenkiben: milyen formát is látunk valójában? Egy másik szemszög vagy egy egyszerű pislogás képes megváltoztatni a benyomásunkat, és kénytelenek vagyunk különböző térbeli ábrázolások közül választani. Elménk különféle térbeli felfogásokat javasol ugyanazon kép megfigyelése közben, és rájövünk, hogy milyen ingadozó az a világ ahol élünk. Már nem az a cél, hogy a művész megidézzen egy szentet, egy csatát, az avignoni kisasszonyokat vagy egy négyzetet, a főszerep immár a művészeti alkotásé. A mű szerves részévé válik az anonim csodáló, aki szükségszerűen beleolvad az alkotási folyamatba. A néző már nem csupán egy kívülálló, aki megtekinti a művet, ő a művész társa és a mű fő témája. Egyedi és személyes mű, mely csak arra a néhány percre létezik, amíg a néző a vásznon felejti szemét. Ebben a szent percben a néző egy olyan kincset fedezhet fel, mely egész életét szebbé teheti. Legalábbis ez a művész reménysége.

             

Victor Vasarely 1997-ben halt meg Franciaországban. Legjobb kiállításai Magyarországon találhatóak Pécsett és Budapesten. A nyájas olvasó csak akkor értheti meg igazán ezen sorokat, ha már ellátogatott valamely Vasarely kiállításra. És így nyer teljes értelmet Vasarely életműve is.

              

Vasarely Múzeum, Pécs http://www.jpm.hu/index.php?m=1&s=2&id=89

Vasarely Múzeum, Budapest http://www.vasarely.hu/