Ki volt a legnagyobb magyar?

2013. augusztus 20-án, Szent István napján, Áder János Köztársasági elnök ünnepi beszédében Széchenyi Istvánt idézte: „Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.” Ez volt az egyetlen idézet a beszédében. Nemzeti ünnepen az államelnökök rendszerint nem akárkitől idéznek. Nem véletlen, hogy egy olyan nagy hazafi szavait idézte a magyar államelnök, aki nem csak megfontolt politikus volt – liberális konzervatív –, hanem iparosodást szorgalmazó ország-fejlesztő államférfi, aki jól ismerte Európát és tudta, hogy Magyarország is képes lenne oda eljutni, ahova európai szomszédjai. Csakhogy addig igen küzdelmes út vezetett.

Nem voltam még olyan magyar városban, ahol ne lenne Széchenyi tér, út vagy utca. A nagyköveti rezidencia ugyancsak egy róla elnevezett utcában áll, ezért már megérkezésem óta kíváncsi voltam a névadó személyre és érdemeire. Miután a Habsburg haderő tisztjeként részt vett a Napóleon elleni harcokban (1809-1825), Széchenyi István gróf életét hazájának szentelte. Sokrétű és termékeny volt ez az élet. Hadd hozzak fel néhány példát tettei közül – már egy ilyen is elég lenne, hogy valakire örökké emlékezzen az utókor:

- 1825-ben egyévi jövedelmét ajánlotta fel azért, hogy abból megalapítsák a Magyar Tudományos Akadémiát.

- Ösztönözte, megterveztette és személyesen irányította a Duna és a Tisza folyók medrének szabályozását. Az évszázados fenyegetettség, amit a folyók áradása jelentett, így átalakult egy nagyszerű lehetőséggé, amivel a magyar termékeket bekapcsolta a külföldi áruforgalomba.

- Megépíttette a Lánchidat, mely Budapest legszebb dísze ma is, valamint a Várhegyet átszelő Alagutat. Nemzeti Színházat is építtetett.

- 1830-ban megjelent „Hitel” című könyve, amely útmutató volt a feudalizmus felszámolásában és az ország ipari fejlesztésében.

- „Lovakrul” című könyve nem csak a lóversenyek szervezett fejlődésére szolgált – bár kétségtelenül jót tett a magyar lovassportnak –, hanem az állattenyésztés és a lovak gazdasági fontosságára hívta fel a figyelmet.

A 19. század embere volt, élete mozgalmas és tevékeny, teljes elkötelezettséggel munkálkodott számtalan területen. Politikusként Habsburg-párti volt, egészen 1848-ig. Ekkor értette meg, hogy a nemzet függetlensége szükséges a haladáshoz, ez pedig csak forradalom útján volt megvalósítható. 45 éves, amikor felségül veszi elhunyt barátjának özvegyét, azt az asszonyt, akit évek óta szeretett. A 48-as forradalom vége felé egészsége megromlott, idegszanatóriumba vonult, de élete végéig publikált politikai leveleket, iratokat. Az osztrák udvar ellene fordult utolsó éveiben, és az idős gróf 1860-ban saját kezével vetett véget életének.

Nyughelye a család birtokán, Nagycenken található, ahol a személyiségét hűen tükröző, nemes egyszerűséggel berendezett kastély parkjában még egy gőzmozdonyos kisvasút is helyett kapott –  Fabriziónak ez tetszett a legjobban –, mivel Széchenyi a gőzhajtás és a vasút meghonosításáért is sokat tett.

A mauzóleumban az audiovizuális tárlatvezető készülék megemlíti, hogy a Széchenyi család leszármazottai közül néhányan Argentínában élnek.

Halálhírére a másik nagy államférfi, a radikálisabb nézetei miatt egész életében vele szemben álló Kossuth Lajos Széchenyit „a legnagyobb magyarnak” nevezte.  Ha politikai ellenfele is így jellemzi őt, akkor azt hiszem, ennél többet nem kell mondanom.

Egy szerelem hosszú története (Plitvicka Jezera – Horvátország)

Családommal erdei és hegyi túráink alkalmával általában két-három órát gyalogolunk, hogy elérjünk a vízeséseshez, a túra fénypontjához, ahol gyönyörködünk a csodálatos tájban, majd erőt gyűjtünk a visszaúthoz. A Plitvicei-tavak Nemzeti Parkban (http://www.np-plitvicka-jezera.hr/) már az első húsz percben húsz vízeséssel találkozik az ember, és azután egyre több zuhatag, patak, kilátó, türkiz lagúna és tó jön velünk szembe, mintegy szabadtéri labirintust képezve egy csodálatos hegység szívében, hihetetlenül gazdag növényvilággal tarkítva (1267 növényfajt jegyeznek a parkban, ebből 55 féle különböző orchideát).

Ez a fantasztikus természeti jelenség részben annak a tizenhat tónak köszönhető, melyek különböző magasságokon, egymással összekapcsolva helyezkednek el. Érdekes tény, hogy a vízben található ásványi anyagok elmeszesítik a közelben lévő növényeket, melyek az idő múlásával mésztufává alakulnak: porózus, habkönnyű kővé a leghihetetlenebb formákat öltve. 

Dombok, hidak és kicsiny szigetek tárulnak a szemünk elé, ahol nem kevesebb, mint 300 különböző pillangófaj él együtt a madarakkal, farkasokkal és barnamedvékkel (nincs ok az aggodalomra, a barnamedve nagyon félős, éppen, hogy csak megmutatja magát a látogatóknak).

Kirándulásunk bázisaként a Hotel Degeniját (www.hotel-degenija.com) választottuk, mely 5 km-re helyezkedik el a Nemzeti Park 1. számú bejáratától. Szimpatikus és jól felszerelt helynek bizonyult, méltányos árakkal, jó parkolóhelyekkel és egy kedves étteremmel, ahol egyszerű helyi ételekből választhatunk (érdemes előre asztalt foglalni, ha nem akarunk várakozni).

 

Feltételezem, hogy a természet szerelmesei akár egy életet is el tudnának tölteni Plitvicében, de sajnos nekünk csupán hat óránk volt, hogy betekintést nyerjünk a Nemzeti Park egy-egy varázslatos szegletébe, gyalog, hajón és erdei kisvasúton. Minden lépés új meglepetést kínált a természet „Alhambrájának” folyosóin bebarangolt utunk során. Az embernek az a furcsa érzése támad kirándulás közben, hogy a víz csörgedezése egy végtelen mesteri szimfóniává alakul át.

Eme nagyszerű koncert lezárásaként, még jutott időnk a Barac barlang felfedezésére (12 km-re a Nemzeti Parktól, egy 45 perces idegenvezetéssel egybekötve), melyről azt feltételezik, hogy már 6000 éve is lakták emberek.

Az alkonyat fényében ideiglenes otthonunkba érkezve magunkénak tudhattuk azt a jóleső érzést, amikor valaki a kulisszák mögül bepillantást nyer a fák, vizek és sziklák türelmes és gyümölcsöző románcába. A világ ezen kicsiny szegletében rájövünk, hogy az életben semmi sem véletlen. A Plitivicei Nemzeti Parkban nyilvánvalóvá válik, hogy a Teremtés módszeres tervezés eredménye, és nincs más dolgunk, mint felfedezni és hálásan gyönyörködni minden szépségében.