Ha valaki bejárja Európát a
táblákkal, városközpontokkal, antennákkal és termőföldekkel körülvett
autópályákon, nehezen tudja elképzelni, hogy csupán ezer évvel ezelőtt az
„európai városok” – Brugge, Gent, Velence és még néhány város kivételével – kis
termőföldekkel körülvett falvak voltak. A többi pedig sűrű erdő. Ahogy az
iszlám a sivatag közepén lévő oázisokból, úgy a kereszténység az erdő közepén
lévő tisztásokból nőtte ki magát.
A zord és vad erdő a kirekesztettek
és számos földműves éléskamrája is volt, amikor a termés nem volt elegendő,
vagy az uraságok nem voltak igazán nagyvonalúak. De a természet bőkezű volt, és
bármikor kész volt segíteni a rászorulókon, csak úgy, mint az emberiség
kezdetekor. Az erdő azonban veszélyt is rejtett az utazók és a zarándokok
számára, de rengeteg mítosz szülőhelye is volt egyben. Medvék, farkasok,
tolvajok leselkedtek a gyanútlan utazókra a kétes ösvényeken. Az erdő, messze a
kastélyok, apátságok és templomok megnyugtató védelmétől, a farkasemberek, boszorkánygyűlések
és képzeletbeli élőlények birodalma volt, legalábbis ahogy középkori elődeink
élénk fantáziájában élt.
Napjainkban különös kiváltság egy
olyan városban élni, mint Budapest (főleg Budán), ahol az erdők még mindig
körülvesznek bennünket. Kevesebb, mint egy kilométerre élünk a Normafától.
Nevét azért kapta, mert 1840-ben egy európai hírű magyar énekesnő itt énekelte
Bellini: Norma című operájának nagyáriáját. Ettől kezdve a korábban
Viharbükknek nevezett fát Normafának nevezték.
Tavasszal és nyáron a Normafa olyan, mint egy nemzeti park, tele kiránduló családdal, kerékpározóval és futóval. Mint a Greenpeace Disneylandje. Ősszel azonban ez a nyüzsgés elhalkul, és rétegesen öltözködő, gondolkozni és olvasni vágyók színterévé alakul.
Tavasszal és nyáron a Normafa olyan, mint egy nemzeti park, tele kiránduló családdal, kerékpározóval és futóval. Mint a Greenpeace Disneylandje. Ősszel azonban ez a nyüzsgés elhalkul, és rétegesen öltözködő, gondolkozni és olvasni vágyók színterévé alakul.
De télen, amikor leesik a hó, és az
árnyak elhomályosítják a középkor és napjaink között lévő távolságot, a Normafa
igazi erdővé változik, tele rejtélyes misztériummal és elképzelt veszéllyel.
Ekkor szoktunk nekivágni Fabrizióval az erdőnek, nem kevés elemózsiával
felszerelkezve. A megfagyott fák között elmélkedünk, a jégen csúszkálunk, vagy
amikor már majdnem besötétedik, eljátsszuk, hogy eltévedtünk. És a csend
nyugtalanító hangjával körülvéve, hagyjuk, hogy egy távoli fény és a forró
csokoládé ellenállhatatlan illata vezessen minket haza.