sábado, 10 de mayo de 2014

Normafa. Az erdő varázsa és titokzatossága

Ha valaki bejárja Európát a táblákkal, városközpontokkal, antennákkal és termőföldekkel körülvett autópályákon, nehezen tudja elképzelni, hogy csupán ezer évvel ezelőtt az „európai városok” – Brugge, Gent, Velence és még néhány város kivételével – kis termőföldekkel körülvett falvak voltak. A többi pedig sűrű erdő. Ahogy az iszlám a sivatag közepén lévő oázisokból, úgy a kereszténység az erdő közepén lévő tisztásokból nőtte ki magát.



A zord és vad erdő a kirekesztettek és számos földműves éléskamrája is volt, amikor a termés nem volt elegendő, vagy az uraságok nem voltak igazán nagyvonalúak. De a természet bőkezű volt, és bármikor kész volt segíteni a rászorulókon, csak úgy, mint az emberiség kezdetekor. Az erdő azonban veszélyt is rejtett az utazók és a zarándokok számára, de rengeteg mítosz szülőhelye is volt egyben. Medvék, farkasok, tolvajok leselkedtek a gyanútlan utazókra a kétes ösvényeken. Az erdő, messze a kastélyok, apátságok és templomok megnyugtató védelmétől, a farkasemberek, boszorkánygyűlések és képzeletbeli élőlények birodalma volt, legalábbis ahogy középkori elődeink élénk fantáziájában élt.


Napjainkban különös kiváltság egy olyan városban élni, mint Budapest (főleg Budán), ahol az erdők még mindig körülvesznek bennünket. Kevesebb, mint egy kilométerre élünk a Normafától. Nevét azért kapta, mert 1840-ben egy európai hírű magyar énekesnő itt énekelte Bellini: Norma című operájának nagyáriáját. Ettől kezdve a korábban Viharbükknek nevezett fát Normafának nevezték.
Tavasszal és nyáron a Normafa olyan, mint egy nemzeti park, tele kiránduló családdal, kerékpározóval és futóval. Mint a Greenpeace Disneylandje. Ősszel azonban ez a nyüzsgés elhalkul, és rétegesen öltözködő, gondolkozni és olvasni vágyók színterévé alakul.





De télen, amikor leesik a hó, és az árnyak elhomályosítják a középkor és napjaink között lévő távolságot, a Normafa igazi erdővé változik, tele rejtélyes misztériummal és elképzelt veszéllyel. Ekkor szoktunk nekivágni Fabrizióval az erdőnek, nem kevés elemózsiával felszerelkezve. A megfagyott fák között elmélkedünk, a jégen csúszkálunk, vagy amikor már majdnem besötétedik, eljátsszuk, hogy eltévedtünk. És a csend nyugtalanító hangjával körülvéve, hagyjuk, hogy egy távoli fény és a forró csokoládé ellenállhatatlan illata vezessen minket haza.