Múlt pénteken bezártam
az irodát, kocsiba ültem és a Klebelsberg Kultúrkúria felé vettem az irányt,
hogy egy olyan koncertet hallgassak meg, amit Astor Piazzolla műveinek szentelt
az előadó, Csillagh Katalin zongoraművész (www.katalincsillagh.com/). A
Kultúrkúria a II. kerület elrejtett részén található, legalábbis nekem úgy
tűnt, itt ér véget Budapest. Nagyon különbözik ez a rész a nyüzsgő kerületektől,
mintha egy nyugodt vidéki kisvárosba csöppennék a belvárostól 20 percnyire. Ha
valaki odafigyel a részletekre… mintha egy másik világba lépne át. Ahogyan azt
az utcanév sejteti (Templom utca), a kulturális központ utcájában van egy templom.
Nagyon is kedvem lenne belülről megnézni, de majd legközelebb. A hó ellenére elegánsan
leparkolok a központ tágas és ingyenes parkolójában. A kúria pompás nagy
ablakai vonzzák a tekintetet és az arra járó önkéntelenül is azt fürkészi, mi
folyik bent. A tágas termekben pedig figyelemreméltóan változatos programok
folynak.
A koncerten a közönség
nagy része környékbeli lakosnak és nagyon kedvesnek bizonyult, még a
polgármester is odajött köszönteni engem (meg kéne tanulnom magyarul).
Csillag Katalin nagyon
kifinomult és tehetséges zongoraművész (köszönet Alberto Portugheisnek, hogy
figyelmembe ajánlotta őt), és ezen az estén még mintaszerű házigazdának is bizonyult.
Megindítóan és nagy hódolattal játszotta a Piazzolla darabokat, miközben a
kivetítőn buenos aires-i városképek tűntek fel. A nyugodt és megnyerő modorú
művésznő beiktatott hosszabb-rövidebb szüneteket a zeneszámok közé, hogy néhány
szót szóljon a közönséghez, - argentinokról, a tangóval való viszonyáról, Astor
Piazzolla életéről -, kérdésekre is válaszolt és még némi harapnivalót is
körbekínáltak. Szerintem én voltam az egyetlen argentin a teremben, és
elragadott a csodálatosan előadott argentin zene, és az a kedvesség, amivel
ezek a magyar emberek az országomról beszéltek. „Mióta elhagytam a
szülőhazámat, ez a nagyszerű este az első alkalom, hogy azt éreztem, hazarepítettek
egy kicsit Buenos Aires-be” - gondoltam, miközben a havat kapirgáltam a
szélvédőről.
Szóval varázslatos este
volt… de még vártak meglepetések. Az úton hazafelé a Katalin által frissen
dedikált „Astor” CD-t hallgattam, újra átélve a szépséges koncert pillanatait. A
műélvezetet azonban némileg megzavarta a hóesés, az éjszakai sötétség, és azon
aggodalmaim, hogy hazatalálok e mindezek ellenére (egyelőre a Lánchidat sem
találom meg a városban GPS nélkül). Már az ismerős utcában jártam (Hegyvidék,
Széchenyi-hegy), amikor háromszáz méterre az otthonunktól furcsa kutyafalkára
lettem figyelmes. Csak nem kóbor kutyák, bandába verődve, mint Argentína félreeső
falvaiban? Közelebb osontam (a Volvóval), hogy az ismeretlen fajtát
beazonosítsam. Különös kinézetük volt,
hosszúkás fej, tömzsi lábak… határozottan nem kutyajellegű teremtmények. Négy
vaddisznó volt! Nem hazudok! Megesküszöm rá, mert egy korty Tokajit sem ittam
aznap. Egy darabig méregettük egymást, majd egy gyors döntéssel eltűntek a
mellékutcákban.
No hay comentarios:
Publicar un comentario